Erre a napi bejegyzésre azért aludtam egyet. Talán jobb is, hogy azon melegében nem voltak meg a technikai feltételek. 

A túra legnehezebbnek ígérkező távját - 33 km, +-1000 m feletti színtekkel - szerettem volna korán kezdeni, de az egyébként sem túl szimpatikus hjerkinni szálláson fél 8 előtt nem volt reggeli és ebéd-csomag, enélkül pedig nem indulhattam el a Dovrefjellre, mert egész nap lakatlan táj várt rám. 

A nehézségek mindjárt az elején el is kezdődtek azzal, hogy a várt 250 m-es emelkedő közepén egyszer csak balra lekanyarodtak a jelek. Hagytam az outdoor, mentem a jelek szerint, amik egyszer csak mintha eltűntek volna. Egyre kevesebb volt a lábnyom is. Ilyenkor vissza kell menni az utolsó jelig. De hiába másztam vissza, az ösvény zárt volt, nem volt elágazás, csak elfogytak a jelek. Úgyhogy vissza újra. Addigra már elég sokat mentem lefelé a sáros, sziklás talajon, és hallottam az út zaját nem túl messze alattam, így arra vettem az irányt egy alig kivehető csapáson. Térdig a vizes fűben gázolva nagy nehezen elértem a kövesutat. (Még szerencse, hogy valami isteni sugallatra reggel felhúztam a kamáslit) 

Az út, bár elég forgalmas volt, jó széles volt a padkája. Ez kerülő volt így, de 14 km után visszatért az eredeti úthoz. Mondjuk az aszfalt a bakanccsal továbbra sem láb-barát kombináció. Terven felül, Kongsvoldnál volt egy magányos kemping, ahol tudtam még venni egy marhahúsos szendvicset és egy fahéjas brióst egy korai ebédhez - nagyon finom volt, de az árát inkább nem írnám le. 

Déltájban indultam a maradék kb. 20 km-nek. Az első 3 km kritikus volt, közel 3 órát tartott - megállás nélkül. Hát akinek kicsit is kedves a testi épsége, az kerülje az ilyen helyeket. A szintrajz szerint ez a szakasz végig 100-150 m-es 12-13 %-os emelkedők és lejtők egymásutánjából állt. Az csak menet közben derült ki, hogy ezt még folyamatosan 2-3 m mély, szinte függőleges vízmosások szabdalják. Miközben folyamatosan a következő lépéssel küzdöttem már az járt a fejemben, hogy az ezek után következő +-250 m-es 13-14 %-os hegyet nem fogom túlélni ilyen terepviszonyok között. Előbb utóbb a fáradságtól hibázok, és lezúgok valahol. A jó Isten megkegyelmezett, ott már nem voltak vízmosások, csak hepehupás út meredeken fel és le. 

Ezt követte még két szakaszban 6,5 km-en +600 m szint emelkedés egészen 1300 m fölé. Itt már hideg szél fújt és egy felhő az egész 1200 m felett. Az utolsó 9 km csak lankásan emelkedett, és a második felére a zsombékos, sziklás rész is megszelidült, csak köves és hepehupás volt. Az utolsó 3 km levitt 1150 m-re a szálláshoz.

A vizesebb részeken egy csomó varangyos(féle)-brekivel is találkoztam. És folyamatosan csilingelt jobbról balról egy-egy bárány 2-3 gidával. Szép fehérek, jó bundásak. 

A táj egyébként nagyon szép ilyen magasságban erre felé. 1500-2000 m-es, helyenként havas hegyek között végig. A utam legmagasabb pontján, 1326 m-nél közvetlenül az út menti árokban úgy 50 m2-nyi hókupac lapított. Lefényképeztem, de már nem volt erőm hóembert készíteni - így július középen. 

Ekkor már 13 órája jöttem - összesen 1 óra pihenővel -, és az volt még a dolog pikantériája, hogy erre az egy helyre nem lehetett előre szállást foglalni. Egy üres ház van 8 ággyal és érkezési sorrend van! Mondjuk annyira paráztam ettől, mint Zoli a kompozásoktól, de szerencsére csak 5 csaj volt a házban, a 3 utolsó ágy nekem jutott. Itt viszont nem csak személyzet, de áram sem volt, csak víz és gáz. Meg némi száraz kaja, ha valaki kifogyna. Ja, és persze a telefonok is használhatatlanok. 

Villámgyorsan lefeküdtem, de a 400 m híján 40 km még legalább egy órát szaggatta a lábaimat, mire el tudtam aludni. 

A víz egyébként ma is jól fogyott, de ezen a vidéken nincs is benne hiány. A folyók, patakok kristálytiszták, hidegek, és isteni az ízük. Bátran ihatók. 

Zoli 11. nap: Mölnland (S) - Raggard (S) 151 km

Reggel igyekeztem lelépni a zűrös szállásomról, hogy mire felkelnek a háziak én már km-ekre legyek. Göteborgot érintve ami szerencsére nem sok kellemetlenséget okozott kellemes időben tekertem egész nap. A táv végig hepe-hupás volt, kezdetben 2 - 30 m között hullámzott, sokszor láttam még a tengert a benyúló öblök, fjordok révén. Ekkor még voltak nagyobb települések ahol tudtam kaját és innivalót venni. Kellett a sok folyadék mert hamar 30 fok fölé kúszott a hőmérséklet. Délután egyre magasabbra kapaszkodott az út, fogytak a települések és egyre dombosabb lett a terep. Csúcs magasságokat döntögettem itt a Svédeknél a 160 - 180 m-es magasságokkal. Viszont ezek a kis kaptatók nagyon meredekek, legalább 10-12 %-osak. 2 m-ről felmenni 180 m-re az olyan mintha Remete-rétre tekernénk fel csak jóval rövidebb távon.

Összességében jó volt a nap, már 16 órára a szállásra értem. Egyedül vagyok az emeleten nincsen több vendég ma. Ma szinte végig a svéd vidéket tanulmányozhattam, a házak elszórtan épültek, inkább gazdaságok. Az épületek vagy vajsárgák vagy téglavörösek, jól mennek a zöld természethez. Éppen most virágzik el a repce, a gabonák még zöldek, soká lesz még Péter-Pál.

Holnap irány Norvégia, sajnos esőt jósolnak egész napra. Közben várom Erika hívását, ma van a legnehezebb napja?