Valahogy ma is összefújt a szél közel 20 km-t. Pedig ki sem tettük a lábunkat Trondheimből.

Reggel iziben lecipeltük a szépen összetetriszezett dobozt a postára, ahol - mivel mérni nem tudták - , megsaccolták a doboz súlyát, és pikk-pakk át is vették. Reméljük szerencsésen haza is kerül hamarosan.

Az Apartmanunk a város egyik híres, hangulatos ódon negyedében volt, ahol egy kellemes reggelire ki is ültünk az egyik szép kis kávéház elé, és élveztük a napsütést - meg a semmittevést. Ezután a Nidaros katedrális felé vettük az irányt, hogy a másik fontos tennivalónkat is letudjuk. Először is megcsodáltuk kívül-belül a norvégok egyik legnagyobb és legrégebbi koronázó templomát, amiben a gyönyörű ódon belső térbe középre egy óriási, forgó földgömböt helyeztek el. Közben kóruspróba volt orgonaszóval. Fantasztikus. A sírkerten átsétálva hamar eljutottunk a pilgerimsgardenbe (zarándok központ, iroda, kávéház és szálloda). Bemutattuk a zarándok útleveleinket, és megkaptuk az okleveleket. Vettünk szép egyforma pólót is az útat jelző piktogrammos hímzéssel. Rögtön fel is vettünk, azóta is abban pompázunk.

A délelőttbe még belefért, hogy felbaktassunk a régi erődhöz. Közben levizitáltuk a nevezetes kerékpáros liftet is. Egyszerű és praktikus, mint itt nagyjából minden. Közvetlenül az útpadka mellett húzódik egy járdába rejtett kis felvonó szerkezet, amiből a felszínen csak egy kerékkitámasztó ék felé áll ki. Az egyik lábát ráteszi a bringás, miközben egyébként az útszéli bringáján ül, és a lift ezt az egy lábat tolva viszi fel a dombra.

Aztán visszamentünk az apartmanba, összeszedtük magunkat, és  2 órára visszavittük a kulcsot a boxba. Ezért kb. 2x1,5 km-t gyalogoltunk olyan helyre, ahova amúgy biztos nem megyünk el. (sok egyéb mellett ez is egy áldása az airbnb-nem).

Délután kezdetét vette a céltalan bolyongás. Egyrészt megnéztük a Szent Olaf ünnepi bazárt, másrészt a belváros szinte valamennyi kis és nagy utcáját bebarangoltuk a péntek délutáni nyűzsgésben. Az ünnepi rendezvények több helyszínen vannak/lesznek, több helyen vannak szinpadok felállítva, illetve a főutcán rengeteg sátor áll, amiben ugyanúgy, mint otthon számtalan kézműves kínálja portékáját. A katedrális nyugati oldalán a 0 km-es kőre is rábukkantunk. Egy szép kiállítás keretében megnézük a koronázási ékszereket, illetve a norvégok elmúlt ezer évének történetét, királyaik uralkodása szerint tematizálva. Az emeleti részén modern festészeti kiállítás volt, ami minket leginkább naiv, óvodás rajzokra emlékeztettek. Nem ez az első eset, hogy szembesülünk azzal a ténnyel, hogy milyen távol is áll tőlünk a skandináv látásmód. Ez a kiállítás egyébként zarándokoknak féláras. 

Egy kellemes vacsora után még kicsit csavarogtunk a Nidelva folyó mentén, és most már csak az éjszakai vonatot várjuk a Sentralstesjon-on, ami reggelre Oslóba repít minket. Reményeink szerint egy újabb szép városnézős napra. 

Elérkezett az utolsó "munkanap" - ja ennek a projektnek is.

Közös reggeli után 9 körül vágtam neki ennek a maradék huszonpár km-nek, vegyes érzelmekkel. Az ember egy ilyen hosszú túrán azért el-elfárad rendesen, de sajnálja is, hogy vége a napi barangolásnak, az új élmények gyűjtögetésének. Valahogy így voltam vele én is. Egy ponton valahogy a jelet is elhagytam, de itt már tényleg minden út Trondheimbe vezet. A végére azért persze megtaláltam. Zoli ugyan egy órával később indult és egy kisebb kerülővel is jóval korábban megérkezett.

De hát voltak nehezítő tényezők. Több órányi levelezgetés és sms-ezés, meg idegbaj után sikerült csak megszerezni az airbnb-én foglalt lakás kulcsát. Mire végre bevánszorogtam a célba, Zoli már elhozta a postáról az előre küldött csomagját, és egy irdatlan méretű karton dobozzal manőverezett haza felé, amiben Pécsre gondolta küldeni a bringát. Hamar kiderült, hogy ez már a még oly toleráns norvég postának is sok. Így aztán visszasétáltunk a sportboltba egy csinos kisebbért. Egy jó óra alatt sikerült beleorigamizni a bringán kívül még egy csomó dolgot. Holnap reggel postára adjuk, aztán jöhet a városnézés, oklevél begyűjtés és az éves Szent Olaf ünnepség forgataga...

Zoli 18. nap: Oysand - TrondHeim 42 km

Eljött a túra utolsó bringás napja. Reggel már nem egyedül kellett kelnek, készülődnöm az indulásra. Ráértem mert 22 km-re volt a trondheimi szállásunk. Beletettem egy kis kitérőt, hogy feltornázzam a mai távot 40 km-re. Útközben találkoztam a saját útjáról létérő Erikával. Már akkor kezdtünk belebonyolódni a szállásunk elfoglalásába. Üzenetek jöttek mentek mire kiderült, egy a szállástól 1,3 km-re lévő benzínkútnál lévő SHAREBOX-bán van a kulcs. Oda tekertem, de az istennek nem akart a box ajtaja kinyílni, akármilyen kódot adtunk meg. A benzinkutas fiatal sráctól kértem segítséget. Felhívott valakit és láss csodát kinyílt egy boxajtó és ott volt a lakáskulcs. Mire Erika megérkezett már elhoztam a közeli postáról az előre küldött csomagomat, amiben főleg utcai ruhák voltak. Elmentem egy bringaboltba, hoztam egy hatalmas dobozt a bringának, ami túlméretes. Vissza a bringaboltba, kértem kisebbet, amibe a bringát szétszedve becsomagoltam a bringás cuccokkal együtt. Jó nehéz lett, majd holnap reggel a postán kiderül hogy túlsúlyos lett-e.

Nagyon szép a város, holnap majd körbe sétáljuk.

 Ma egy testi, lelki gyógyetap következett. 20 km alatt, de +400 és - 500 m-es színtekkel, ami mondjuk annyira azért nem kevés. Nem sokkal 9 után indultam, mire a pénzügyi problémát sikerült megoldani. Aztán mindjárt a napi szintrmelkedés javát meg is kellett ugrani. Ezt követte két nem túl hosszú, de olyan meredek, sáros erdei szakasz, hogy csak toporogtam és kapaszkodtam a botokon kívül még minden kezem ügyébe kerülő dologba, és néhány fohász is kellett a szerencsés lejutáshoz. A végére maradt még 7-8 km simább aszfaltos szakasz. Egy gyönyörű fjord völgyébe vitt le az út, a nap is éppen kisütött, levideóztam, bár a látvány teljes egészében nem megörökíthető. 

3 előtt be is értem, igaz azért 3x sikerült megázni és megszáradni út közben. A kemping végénél már ott várt a Zuram, illetve most is az a 80-85 %-a ami megmaradt belőle 17 nap és 2700 km tekerés után. :-) 

Holnap már csak egy 24-25 km, és a reménybeli boldog megérkezés vár ránk. 

Zoli 17. nap: Storen - Skaun - Oysand 81 km

 Ezen a reggelen már nem indultam olyan korán, de a háziak fél 8-kor sem voltak sehol, nem divat Norvégiában korán kelni. Nagyon szépen, ízlésesen berendezett lakást hagytam ott. Ez volt a harmadik szállásom, mely magánlakásban volt együtt a tulajjal. Érdekes, hogy ennyire beengedik az idegeneket a magán szférájukba.

Az utam nem TrondHeim felé vettem, hanem el kellett ugranom Skaunba, ahol az Erika szállása volt. Adós maradt 100 koronával, amit én fizettem volna ki a tulajnak. 10 km- re voltam Skauntól amikor jött a hívás hogy a fiam megoldotta otthonról a problémát, tudott kártyáról a boltban felvenni készpénzt. De nem mentem hiába mert gyönyörű vidéken vitt az út, jó sok kaptatóval. Közben állandóan hol szemerkélő az eső, hol elállt. A napot egész nap nem láttam.

A kellemes kitérővel érkeztem meg a kempingbe, ahol már kettőnknek volt lefoglalva egy kis ház. Felvettem a kulcsát, elintéztem az adminisztrációt, bepakoltam a cuccomat. Egy jó óra múlva Erika is megérkezett, örömmel borultunk egymás nyakába 25 napnyi távollét után.

A holnapi rövid távot is figyelembe véve, több mint 2700 km- t tekertem, hogy találkozhassunk.

 Mint estére kiderült, nem hiába tartottam az út utolsó 30 plusszos szakaszától. Egész éjjel esett az eső, be is öltöztem mindjárt reggeli után - 7:45-kor- esőnadrág, esőkabát, hátizsák takaró. 5 km-nél az esőnadrágot kamáslira cseréltem, 11 km-nél már a kabátot is levettem, mert bár folyamatosan borús volt, de egy hosszú 300 m magas emelkedő jött és meleg lett volna. Persze egy óra sem telt bele, már annyira esett, hogy vissza kellett vennem. És onnan aztán a maradék 20 km-en egyre csak esett. Az erdőben fel és le meg csak sár, víz mindenfelé. Csúszkálás, pocsolya kerülgetés, stb. Mire Skaunba értem teljesen átázott a gortexes hanwag bakancsom és a lábujjaim már vagy 2 órája úszni tanultak. Este 6-ra azért beértem - mondjuk déltől nem is volt egyetlen pihenőhely sem. Egy órát még várnom kellett a házigazdára is,  és a kp-s fizetéssel is bonyodalmak akadtak, amit csak másnap, Tomi hathatós segítségével sikerült orvosolni. Viszont jó kis társaság volt, nagyrészük utolsó 100-as, pihent, friss erő, enyhe sörös befolyásoltsággal. 

Út közben Lokken Verknél bányászati emlékére bukkantam. Komlói emlékek köszöntek vissza... 

A célnál a Skaun templom 1180-ban épült kőépületét ugyanazok a mesterek építhették, akik a trondheim Nidaros katedrálist - kicsi, de impozáns, és szép völgyben, folyó mentén van. 

Remélem ezzel a legkeményebb napokon túl is vagyok. 

Zoli 16. nap: Tolga - Storen 140 km

Csodák csodájára ma reggel nem esett az eső, csak éjszaka. Megettem a tegnapi maradékokat, találtam a konyhaszekrényben egy kevés instant kávét amit megittam a kajából. Nehezen hagytam ott a csupa fa és melegség szállásomat. Amit tudtam felvettem mert kerek 10 fok volt. Rohos-ig (38km) jutottam egy benzinkútnál étkeztem amikor leszakadt az ég. Vártam 3/4 órát, nem változott a helyzet így nekiindultam a zuhogó esőnek. A hátralévő 100 km hol zuhogó, hol csak szemerkélő esőben telt el. Ez egy nagy szenvedés fizikailag és lelkileg is. Szétázva érkeztem meg a szállásomra ami egy magánlakásban van. Kaptam egy szobát és használhatom a fürdőszobát. Nem tudok minden ruhámat rendesen megszárítani, lesz ami majd rajtam szárad meg holnap menetközben, ha nem fog esni.
Holnap nagy nap lesz, közel 4 hét után találkozom Erikával az Oysand-campingnél amit már nagyon várok. A találkozás örömét még az eső sem fogja tudni elrontani.

Az egész út legszebb napja volt a mai, még a vacak időjárás ellenére is. 650 m magasságból kellett ma 120 m-re leereszkedni, ebből 350 m-t egy huzamban. Zuhogó esőben is élmény volt. Ennek ellenére majd 850 m mászás is összejött. Az út jelentős része egy gyönyörű völgyben haladt, közel 1000-1500 m-és hegyek lábánál. Gyors sodrású folyó, ami mellett az út haladt tele volt zuhogókkal, kisebb vízesésekkel. Sajnos a képek keveset adnak vissza ebből. Volt benne meredek falu szurdok, alagút és minden ami kell egy csodás úthoz, csak az eső nem kellett volna.

Érdekesen jelölik, hogy meredek lejtő következik, le is fényképeztem. Autó van a táblán és alatta a %-os érték. Megérkeztem Trondelag megyébe, amely az utolsó a sorban és ahol nagy a jávorszarvas veszély, szintén lefényképezve. Nem láttam még egyet sem, viszont őzet, szarvast igen de arra nincs kitéve tábla.

Sajnos úgy látszik Norvégiában az eső dominál még nyáron is ami nem kedvez a túrázóknak. Nem is láttam kerékpárosokat már napok óta. Holnap újabb nap, újabb remény hogy végre nem fog esni

A változatosság kedvéért most is egész éjjel esett az eső. Így egy-két veszélyesebbnek tűnő szakaszt elkerültem. Napközben néha ugyan kicsit borús volt, de alapvetően meleg volt, ráadásul kicsit fülledt is - ilyet itt még nem tapasztaltam. Szép dimbes-dombos tájon vándoroltam150 és 300 méteres magasságok között. Kicsit hasonlít a második heti tájakhoz. Itt is relatíve sok a tehén és a ló, bárányok nem annyira, és inkább csak legelők vannak a folyóvölgyekben, gabona csak elvétve.

A táv vége felé egy egészen fiatal, 1988-ban - egy tűzvész után - újra épített templomot találtam Mendalban. Már a középkorban is állt itt templom, amit 1651-ben megújítottak. Erre hasonlít nagyrészt a mai is. A fotók szerintem magukért beszélnek.

A szálláson már két kanadai peregrina várt igen jó kedvvel (szerintem nagyon már szomjasak sem voltak, az előttük álló vörösboros üveg alapján). Utánam közvetlenül beállított még két norvég hölgy is. Érdekes, hogy mind az öten nagyjából ugyanaz a korosztály vagyunk. (férfiak? dinoszauruszok!)

Sajnos nem működött a terminál, kp-val kellett fizetnem, így már nem maradt elég holnapra. De írtam a szállásadónak, és irt valami lehetőségről, amit nem értettem pontosan - előszeretettel keverik az angolt a norvéggal. De majd megoldjuk holnap személyesen.

Most is esik az eső, de remélem hamar elfárad, mert holnap nincs lehetőségem szilárd burkolata váltani.

Bizakodom... 3 nap marad már csak, meg hetvenegypár km. :-) 

Zoli 15. nap: Jordet - Tolga 148 km

Az időjárás előrejelzések nem sok jót ígértek erre a napra. Úgy feküdtem le, hogy a mai nap megint egy szörnyű esős lesz. Szerencsére nem kaptam a házikóba másik lakót, így egy jót pihenhettem. Éjszaka esett, de reggelre elállt, viszont a felhők nem sok jót ígértek, bármerre néztem rettenetes felhők voltak. Az úttal most nem volt baj, mert a camping előtt elmenő 26-os főúton kellett végig mennem a mai szállásig. 45 km-t haladtam a vizes úton mikorra felszáradt, és onnantól csak néha szemerkélő egy kicsit az eső, pokoli szerencsével a mai napot megúsztam, nem áztam el. 
Az indulási pont 415 m magasságban volt és onnan 800 m fölé kellett kapaszkodni nekem való szép hosszú, max 2-3 %-os emelkedőkön. Jól haladtam, 3 óra körül már Tolgába értem, vettem kaját és egy szép vízesés fölött meg is találtam a mai szállásomat. Valamikor pajta lehetett de remekül átalakították apartmanná. Tiszta fa az egész épület és nagyon hangulatosan van berendezve. Jó lesz benne aludni.

Ma lett volna a norvég “De nagyon szép ez a táj” nap. Gyönyörű tavak mellett, 1500 m-es hegyek lábánál, sebes patakok és folyók mellett vitt az út, de ebből a rossz idő keveset engedett láttatni. A fényképek is keveset adnak vissza a vidék szépségéből. A szállás ablakából is lefényképeztem a kilátást, csodálatos és pazar a panoráma. Ma vettem bögrés levesport, amit forró vízben kell feloldani és azonnal fogyasztható.

Holnap is egy ekkora szakasz vár rám egy főút mentén végig. Holnapra is ugyanaz az előrejelzés mint mára. Ha mégsem fogok elázni az maga lesz a csoda.

Kb 2500 km-t tettem meg az elmúlt 15 nap alatt. A hátralévő táv már nem éri el a 200 km-t. Sikerült, hasonlóan az 5 évvel szelőtti spanyol úthoz, egy nappal előrébb tartanom a tervezetthez képest. Ezért adott a lehetőség, hogy 27-én Erika szállásánál tudjunk találkozni és nem Trondheimben 28-án. Nagyon várom már, régen volt július 2.

Mivel éjjel kitartóan esett, nem mertem bevállalni az erdős szakaszokat. A gondviselésnek köszönhető, hogy itt most volt murvás, vagy aszfaltos alternatíva. Kicsit itt-ott hosszabb, de biztonságosabb. Pár napja a Dovrefjellen csak egy út volt 3 napon keresztül, nagy szerencse, hogy ott nem esett. 
Hűvös időben, felhőkben úszó hegyek között indultam, de rövidesen ismét szikrázó napsütésben elvezhettem a tájat. Volt egy hosszabb fenyőerdős gyönyörű szakasz, égig erő fákkal. 

 Itt az Orkla folyó már nem olyan sebes folyású, így sokan horgásznak rajta. Láttam több olyan autót az utakon, amikre tapadókorongokkal horgászbotok vannak felerősítve. Egyet le is fotóztam - nagyon mókás. Az utat magát is lefényképeztem, sárga az elválasztó vonal. Gondolom az év nagy részében minden fehér a hótól, így jobban látszik. 

A híres Rennebui templom is utamba esett. 1669-ben épült, Y-alakú fatemplom. A forma állítólag a szentháromságot szimbolizálja, illetve a nőket és a férfiakat az Y két külön ágában helyezték el. A templom előtt található a 101-es km jelzés, és mivel innen még vissza volt vagy 6 km, ma be is léptem az utolsó 100-ba. Kíváncsi vagyok, több lesz-e a zarándok, mert a szabály itt is az, hogy aki az utolsó 100-at megteszi, megkaphatja ugyanazt az oklevelet. 

A szállás ma is egy eredeti pilgrims herberge - tradicionális, két szintes fa házikó. Ez vagy 300 éves. Nagyon kellemes, friss benne a levegő, jót lehet aludni ezekben. A háziasszony nagyon helyes, tűzről pattant hospitalera. 

Zoli 14. nap: Stange - Jordet 135 km

Annak ellenére hogy rövidebb távnak néztem elébe, szokásosan korán indultam. Még este átnéztem, hogy merre fogok visszajutni a kijelölt, letöltött utamra a szállásomtól. Ahogy szokott beütött a krach murvás, apró köves talajú utakkal. Félve a defekttől más utakat kellett keresnem. Jó pár km árán sikerült jó útra vergődnöm, ami nem a letöltött volt de ugyanoda a szállásomra vitt. Közben találtam olyan autópályát amit nem ismert a GPS-m. Ez is bekavart egy kicsit. Egy pár óra alatt helyreállt a rend és az utamon voltam ami egyre csak emelkedett. A Skandináv utam legmagasabb pontjára jutottam, a 600 m-t is elértem. Szerencsére innen nem volt sok a veszteség a szállásig 400 m-re kellett vissza ereszkedni. Holnap innen kell újra feljutni 700 m-ig, ha az itiner nem csal. 
Úgy látszik a norvég időjárás nem akar a kegyeibe fogadni a hátralévő napokban. Egyre jobban beborul és az előrejelzés szerint sok lesz az eső. Mindegy most már nincs sok hátra, a következő két napot letudom, akkor már Trondheim kapujában leszek.

A mai szállásom egy kempingben van. Egy kis faház két emeletes ággyal, egyelőre egyedül vagyok. Víz, WC fürdés lehetőség külön épületben. Meleg víz nincs, de láttam valamiféle szerkezetet amibe érméket kellene bedobni és akkor 10 percig lenne. De hol vannak érméim, csak papírpénz van nálam. Gyors mosakodás volt, majd a holnapi szálláson bepótolom.

Imádkozom hogy ne legyen eső reggel, mert annál nincs rosszabb egy bringásnak, mint esőben elindulni.

Ma indulás előtt még lefotóztam kedves kis kabinomat, és kényelmesen megreggeliztem. Nem kapkodtam el az indulást, 25-26 km-t terveztem mára, 9 órakor indultam neki a már szokásos reggeli kaptatónak, bár ez most nem volt vészes. Valahogy úgy van ez itt, mint ahogy otthon a falvakban a templom mindig dombra épül, itt meg a települések inkább a völgyekben, folyópartokon vannak. Ezért kell általában este mindig leereszkedni a szálláshoz, reggel pedig újra felkapaszkodni és folytatni fent a dombokon, hegyeken. 

A mai nap ajándékszámba ment. Bár kicsit még fáradt voltam az elmúlt két nap lezavart 70 km-től, de ma szép lankás terepen, viszonylag tűrhető útviszonyok közepette bandukoltam 400 és 650 m magasságok között. Bár reggel 5-7 foknál biztos nem volt több 605 m-en, 10 óra után már lekívánkozott a termo, és az egész nap gyönyörű napsütésben, 20-22 fokban, enyhe szellővel telt. Ötre be is értem, és egy kényelmes szép szobát sikerült kifognom. 

Holnap ismét közel 30 km vár és +690, - 930 m szint - az utolsó előtti húzósabb szakasz. :-) 

Zoli 13. nap: Tosebygda - Stange (N) 152 km

A reggel csodás volt, sehol egy felhő, viszont a hőmérséklet 7 fok volt. Gyorsan készítettem egy fényképet a pazar kilátásról, mert tegnap erre nem volt lehetőség az eső miatt. Majd belecsaptam a hepehupákba. Szépen szaporodtak a km-ek az egyre kellemesebb időben. Az alacsonyabb rendű utak nem valami jó minőségűek, tele vannak súvadásokkal, azaz hosszirányú repedésekkel. Nagyon veszélyesek, mert beleszorulhat a kerék és abból oltári nagyot lehet zakózni. A bringautak minősége sem jó, nagy részük régen készült, tele van repedésekkel, hullámos a felületű és a fák gyökerei sem kímélik. A helyi bringások nem nagyon használják ezeket, jóformán csak a túrázók. A versenybringások csúcs gépekkel tekernek errefelé.

Lilleströmöt elhagyva rátértem a zarándokútra amelyen több nappal ezelőtt Erika gyalogolt Mettivel. Sok jelet le is fényképeztem és a gyönyörű tájat, de sajnos nem adják vissza amit a szem lát.

Meg volt a második bringa karbantartás is. Az első az indulás után egy héttel a másik a tegnapi eső miatt. Egy benzinkútnál ahol van törlőpapír letisztítom a vázat és a láncot. Jöhet az olajozás mert egy túrázónál az is van. Találtam már olyan benzinkutat ahol volt kerékpárosoknak is sűrített levegő többféle szerephez. Volt hogy bringaboltban kértem pumpát.

Holnap egy kicsit rövidebb táv jön, de sajna újra jön az eső is.

 Ólmos fáradtsággal ébredtem, de nem is vártam nagyon mást. Pedig terv szerint ma is 30 km várt rám. Az első 14 km egy-két rövidebb, meredekebb szakasztól eltekintve inkább lankás volt. Szél nem fújt, de pár foknál nem lehetett több, egy vastag sapka meg kesztyű elkélt volna. Egy gyönyörű, 8-10 m széles, bővizű patak mellett vitt az út nagyrészt, egészen a Szent Mihály kapolnáig. Hajdanán ezen a helyen adtak hálát a zarándokok azután, hogy épségben túljutottak ezen a háromnapos magashegyi szakaszon, amit a Dovrefjell jelentett. Én is megpihentem itt egy kicsit. Majd tovább poroszkáltam Oppdal városkáig, ahol aztán sikerült eltévedtem. A telefonom lemerülőben volt, mivel előző éjjel nem tudtam tölteni, és spórolni próbáltam vele az út végére, mert az általában macerás, ha el kell hagyni a kijelölt utat a szállásig. Végül mégis kénytelen voltam előbányászni a tartalék telefont. (Még szerencse, hogy a legfontosabbakból kettőt hoztam - telefon, szemüveg, bankkártya). 

Végül is 32 km után, úgy fél 6 körül végre ma is beporoszkáltam a célba. Egy kedves kis faházat (bungaló) kaptam, ami még "visszanéz" a nagy havas hegyekre, de már csak kb. 600 m-en van. Van itt kemping és szálloda is, de ezek a kis házikók a magasabban fekvő, erdő melletti, csendesebb részén vannak. Ez már a 4., vagy 5. ilyen szállás, de nagyon szeretem. Minden fa kívül-belül, és hangulatos, kényelmes. 

A holnapi terv 25 km, remélem szép és kellemes túrának nézek elébe! 

Zoli 12. nap: Raggard (S) - Tosebygda (N) 169 km

Már tegnap este tudtam, hogy a mai nappal nagy a baj. Megnéztem az előrejelzést és egész napra szakadó esőt ígért. Pedig ez egy nevezetes nap, ma léptem be Norvégia területére. Hát elérkezett az utolsó ország is az utamon. 
Ahogy ígérték hajnalban meg is jött az eső, viszont 5-kor el is állt. Nosza gyorsan összeszedelőzködtem és bringára pattantam. Nem jutottam messzire már jött is az égi áldás további 160 km-en át. Azért nyomtam neki tisztességgel aminek meg is lett az eredménye, 16 órára a foglalt szállásomra értem. Az hogy közben volt egy határ átlépés, jóformán fel sem tűnt. Ez az egy fénykép készült ma. A nagy esőben is meg tudtam állapítani, hogy Norvégiában nagyobbak a hepék és a hupák és még meredekebbek is, mint a svédeknél. A szállásom rendben van, mindennel el van látva. Most száradnak a cuccaim, még a térképeim is szétáztak. Semmim sem volt száraz amikor ideértem. Azt jelzik, hogy éjszaka eláll az eső és holnap száraz idő lesz.

Csúnya arcát mutatta Svédország mikor búcsúztam tőle és Norvégia sem ragadott meg az első napon.

 Erre a napi bejegyzésre azért aludtam egyet. Talán jobb is, hogy azon melegében nem voltak meg a technikai feltételek. 

A túra legnehezebbnek ígérkező távját - 33 km, +-1000 m feletti színtekkel - szerettem volna korán kezdeni, de az egyébként sem túl szimpatikus hjerkinni szálláson fél 8 előtt nem volt reggeli és ebéd-csomag, enélkül pedig nem indulhattam el a Dovrefjellre, mert egész nap lakatlan táj várt rám. 

A nehézségek mindjárt az elején el is kezdődtek azzal, hogy a várt 250 m-es emelkedő közepén egyszer csak balra lekanyarodtak a jelek. Hagytam az outdoor, mentem a jelek szerint, amik egyszer csak mintha eltűntek volna. Egyre kevesebb volt a lábnyom is. Ilyenkor vissza kell menni az utolsó jelig. De hiába másztam vissza, az ösvény zárt volt, nem volt elágazás, csak elfogytak a jelek. Úgyhogy vissza újra. Addigra már elég sokat mentem lefelé a sáros, sziklás talajon, és hallottam az út zaját nem túl messze alattam, így arra vettem az irányt egy alig kivehető csapáson. Térdig a vizes fűben gázolva nagy nehezen elértem a kövesutat. (Még szerencse, hogy valami isteni sugallatra reggel felhúztam a kamáslit) 

Az út, bár elég forgalmas volt, jó széles volt a padkája. Ez kerülő volt így, de 14 km után visszatért az eredeti úthoz. Mondjuk az aszfalt a bakanccsal továbbra sem láb-barát kombináció. Terven felül, Kongsvoldnál volt egy magányos kemping, ahol tudtam még venni egy marhahúsos szendvicset és egy fahéjas brióst egy korai ebédhez - nagyon finom volt, de az árát inkább nem írnám le. 

Déltájban indultam a maradék kb. 20 km-nek. Az első 3 km kritikus volt, közel 3 órát tartott - megállás nélkül. Hát akinek kicsit is kedves a testi épsége, az kerülje az ilyen helyeket. A szintrajz szerint ez a szakasz végig 100-150 m-es 12-13 %-os emelkedők és lejtők egymásutánjából állt. Az csak menet közben derült ki, hogy ezt még folyamatosan 2-3 m mély, szinte függőleges vízmosások szabdalják. Miközben folyamatosan a következő lépéssel küzdöttem már az járt a fejemben, hogy az ezek után következő +-250 m-es 13-14 %-os hegyet nem fogom túlélni ilyen terepviszonyok között. Előbb utóbb a fáradságtól hibázok, és lezúgok valahol. A jó Isten megkegyelmezett, ott már nem voltak vízmosások, csak hepehupás út meredeken fel és le. 

Ezt követte még két szakaszban 6,5 km-en +600 m szint emelkedés egészen 1300 m fölé. Itt már hideg szél fújt és egy felhő az egész 1200 m felett. Az utolsó 9 km csak lankásan emelkedett, és a második felére a zsombékos, sziklás rész is megszelidült, csak köves és hepehupás volt. Az utolsó 3 km levitt 1150 m-re a szálláshoz.

A vizesebb részeken egy csomó varangyos(féle)-brekivel is találkoztam. És folyamatosan csilingelt jobbról balról egy-egy bárány 2-3 gidával. Szép fehérek, jó bundásak. 

A táj egyébként nagyon szép ilyen magasságban erre felé. 1500-2000 m-es, helyenként havas hegyek között végig. A utam legmagasabb pontján, 1326 m-nél közvetlenül az út menti árokban úgy 50 m2-nyi hókupac lapított. Lefényképeztem, de már nem volt erőm hóembert készíteni - így július középen. 

Ekkor már 13 órája jöttem - összesen 1 óra pihenővel -, és az volt még a dolog pikantériája, hogy erre az egy helyre nem lehetett előre szállást foglalni. Egy üres ház van 8 ággyal és érkezési sorrend van! Mondjuk annyira paráztam ettől, mint Zoli a kompozásoktól, de szerencsére csak 5 csaj volt a házban, a 3 utolsó ágy nekem jutott. Itt viszont nem csak személyzet, de áram sem volt, csak víz és gáz. Meg némi száraz kaja, ha valaki kifogyna. Ja, és persze a telefonok is használhatatlanok. 

Villámgyorsan lefeküdtem, de a 400 m híján 40 km még legalább egy órát szaggatta a lábaimat, mire el tudtam aludni. 

A víz egyébként ma is jól fogyott, de ezen a vidéken nincs is benne hiány. A folyók, patakok kristálytiszták, hidegek, és isteni az ízük. Bátran ihatók. 

Zoli 11. nap: Mölnland (S) - Raggard (S) 151 km

Reggel igyekeztem lelépni a zűrös szállásomról, hogy mire felkelnek a háziak én már km-ekre legyek. Göteborgot érintve ami szerencsére nem sok kellemetlenséget okozott kellemes időben tekertem egész nap. A táv végig hepe-hupás volt, kezdetben 2 - 30 m között hullámzott, sokszor láttam még a tengert a benyúló öblök, fjordok révén. Ekkor még voltak nagyobb települések ahol tudtam kaját és innivalót venni. Kellett a sok folyadék mert hamar 30 fok fölé kúszott a hőmérséklet. Délután egyre magasabbra kapaszkodott az út, fogytak a települések és egyre dombosabb lett a terep. Csúcs magasságokat döntögettem itt a Svédeknél a 160 - 180 m-es magasságokkal. Viszont ezek a kis kaptatók nagyon meredekek, legalább 10-12 %-osak. 2 m-ről felmenni 180 m-re az olyan mintha Remete-rétre tekernénk fel csak jóval rövidebb távon.

Összességében jó volt a nap, már 16 órára a szállásra értem. Egyedül vagyok az emeleten nincsen több vendég ma. Ma szinte végig a svéd vidéket tanulmányozhattam, a házak elszórtan épültek, inkább gazdaságok. Az épületek vagy vajsárgák vagy téglavörösek, jól mennek a zöld természethez. Éppen most virágzik el a repce, a gabonák még zöldek, soká lesz még Péter-Pál.

Holnap irány Norvégia, sajnos esőt jósolnak egész napra. Közben várom Erika hívását, ma van a legnehezebb napja?