Nagyon kellemes kis szállás volt ez. Este mindenki korán elcsendesedett, reggel fél nyolckor már utolsónak hagytam el a házat. Mindjárt egy 250 m-es emelkedőn kellett felbaktatni. 4 hátizsákost még láttam a kanyarban. Egy jó órával később utolértem őket, két korombeli norvég házaspár volt. A szokásos ki honnan hova kérdések tisztázása után kiderül, hogy egyikük pár éve járt Budapesten. A másik kicsit nehezen érthetően ejtette Orbán nevét, aztán ki is egyeztünk abban, hogy milyen politikus is a mi kormányfőnk. Európaiságáról nem volt köztünk vita, na!

Meglepően sokan, vagy tízen jöttek szembe is ezen a kíméletlen terepen. Nem volt két egyforma lépés. Folyamatosan lejtő vagy emelkedő, kő, kavics, szikla, sár, víz, pocsolya, zsombék. Folyamatosan a lábam elé kellett nézni. Időnként azért megálltam körül nézni. Kerestem feljebb a magaslatokon a pézsmatulkokat, mert ilyenkor nyáron itt 1200 m körül, ahol én jártam, már nincsenek. De csak pár báránykát láttam, meg madarakat. Erről jut eszembe - nem vagyok ornitológus (ahogy botánikus sem) -, de pár napja láttam az úton egy madarat. Valamivel kisebb volt, mint egy galamb, a feje teteje bordó, a  szárnya és a hasa olajzöld. Ahogy csapkodott a szárnyával alatta meg sárgás zöld volt a tolla. És úgy ugrált, mint egy veréb. Tudja esetleg valaki, miféle madár ez?!?

Egyéb érdekesség ma nem történt. Kicsit ugyan még is áztam egy hirtelen nagy széllel érkező 5 perces kis esőben, de amúgy egy jó túranap volt, még ha a végére el is fáradtam rendesen - közel volt a vége a 30 km-hez.

Holnap jön a leghosszabb, legnagyobb szinttel rendelkező etap. Ennek tiszteletére ma jól bevacsoráztam a svédasztalos finomságokból. A szállás nem valami szuper, de a kaja jó, és végre rendes főtt étel!!! 

Zoli 10. nap: Bastad (S) - Mölnland (S) 176 km + 7km a Garmin későbbi indítása

A jó kis szállást korán otthagyva vágtam bele a svéd utakba. A minőségük nagyon jó és továbbra is mindenütt bringautak tele túrázókkal és hobbi verseny kerékpárosokkal jobbnál jobb gépekkel. Végre nem kellett veszekednek a széllel, elfordult DNy- irányba. Viszont megjött a hőség, 36 fokot is mértem az úton. Nehéz megszokni az alacsony magasságokat. Nem ritka hogy 2 m-re lemegy az út szintje és onnan kapaszkodik fel. Már egyszer elérte a 160 m-t is. Viszont rövid húzós emelkedők ezek még ha mélyen is vannak. 
Sajnos a mai szállás foglalásra tett második kísérletemet sem igazolták vissza ami már idegesítő volt. A harmadikat viszont már visszaigazolták. Hurrá. Viszont amikor a szálláshoz értem jött egy üzenet hogy nincs hely. Egy sor üzenetváltás után találkoztam a házigazda hölggyel. Sikerült az igényeimet (fürdés internet alvás) biztosítani a magánlakásának átrendezésével. Már kezdtem sajnálni de mégiscsak Ő igazolta vissza a szállásfoglalásomat, amit ki is fizettem átutalással. Lesz még ilyen vajon később is?

A finom reggeli után izgatottan vágtam neki az 1000 m feletti magasságnak a királyok útján. Azért hívják így - Kongevegen - mert ez volt az első, a XVII. században épült út Norvégiában, melyen kocsival lehetett végig menni. A király rendeletben kötelezte azokat a birtokosokat, akiknek a földjén keresztül haladt az út, hogy tartsák karban.

Az első 14 km dimbes-dombos részen haladt 400 és 600 m között Dovre városkáig. Itt még voltak árpa és rozstáblák, de feljebb már csak legelők, erdők, 900 m felett pedig már csak bokrok. A város előtt találkoztam egy flúgos futammal. Úgy 35-40 nyugdíjas kepesztett felfelé az emelkedőn (nem elektromos bringákkal ám) elöl hátul hatalmas csomagokkal megpakolva. A "vezérürü" már messziről kérdezte honnan hová tartok? Mosolyogva közölte, hogy ők is, csak ellenkező irányban - és tovakarikázott. Volt egy férfi kiskerekű kemping bringával, ezer csomaggal. Az egyikük hátsó csomagtartóján még egy pár zöld gumicsizma is fel volt kötve keresztben - na ekkor már hangosan röhögtem.

A városszéli Coop-ban vettem ebédet, befaltam, aztán még megnéztem a pala-templomot, és neki vágtam a 6 km-es, 600 m-es emelkedőnek. Az iménti jó kedvemnek lőttek is mindjárt. De nem a meredek kaptatótól, a hepehupás talajtól, a melegtől, hanem attól az 100 meg 100 kis légytől, ami folyamatosan a fejem körül zsongott. Nem tudom, honnan jöttek, de a híres skandináv hűvös távolságtartás egyáltalán nem volt rájuk jellemző. Nagyon idegesítő, hogy semmit nem tudsz tenni ellenük. Megszokhatatlan! Ráadásul a magammal cipelt szúnyog-és kilullancsriasztó spray-met, amit eleinte buzgón fujkáltam magamra, konkrétan körülröhögték. 1150 m környékére sikerült megszabadulnom tőlük. Itt ugyan nagy hideg nem volt - elég volt a póló - de hó még akadt itt-ott. Aztán egy hosszú, 6-7 km-es lejtmenet következett nagyon kemény, köves, hepehupás úton. Vizes, zsombékos szinte az egész, cikkcakkban lehet csak közlekedni rajta a vizet, sarat kerülgetve. Ilyenkor is nagyon jó a bot, ki lehet tapogatni vele a talajt, hova érdemes lépni.

A szállás szép, tiszta, rendezett. Vagyunk elég sokan két szinten, de nagy a nyugalom.

Két érdekesség még így a végére : egy esettől eltekintve eddig nem találkoztam vasút közút szintbeli kereszteződéssel. Alatta, vagy fölötte, de megoldják. A másik, hogy az út első hetében látott, útszéli faházikó-félékbe kirakott régi tejeskannák ott csak díszletek voltak. Itt, ahol már növénytermesztés nincs, csak állattenyésztés, ezek valós használatban vannak. A gazda reggel, este kirakja a lefejt tejet, a gyűjtőkocsi meg összeszedni. 

Zoli 9. nap: Hårlev (DK) - Bastad (S) 158 km

A javarészt átaludt éjszaka után korán keltem, megettem az előző napról megmaradt zsömlémet, Összepakoltam a cuccaimat rutinszerűen. 6-kor indultam, mert át kellett vergődnöm Koppenhágán és még egy kompozás is várt rám. A vergődés szólista sikeredett, mert szinte nyílegyenesen átvágtam a dán főváros északkeleti részén, amely még most is tele van világháborús légópincékkel és bunkerekkel. Utána a tengerparton tekertem végig Helsingørig és közel 100 km-es tekerés után ott álltam egy újabb kompátkelés előtt, ami simán lezajlott másfél óra alatt. Nem volt könnyű megtalálni a bringások kapuját, nem olyan precízek, mint a németek Rostockban.

A hatodik országba, a svédekhez belépve minden rendben volt az útra festett jelekkel és bátran integettünk a vámosoknak egy pár túrázó fiatallal együtt. Helsinborgban már a levegőben érezni lehetett, hogy ez egy másik világ. Már a levegő illata is különbözött a cseh-német-dán vonaltól. A formák, a színek letisztultak, az egyszerűség és a praktikum a mérvadó. Itt is mindenütt bringautak melyek tele vannak utak alatti alagút átkelőkkel a városokban és azokon kívül is. Az első svéd szállásom egy tipikus svéd lakóövezetben volt egy magánháznál egy elkülönített lakrészben. Nagyon otthonos és jól felszerelt  volt.

Mivel ez az utolsó otthon előre foglalt szállásom, két napja elkezdtem a többi napra is foglalni ahogy haladok előre az úton. Sajnos a holnapi foglalásomat még nem igazolták vissza, újat kellett keresnem, amit az okostelefonon sem egyszerű. Egyszerre kell nézni a térképet, közben keresni a szabad szállásokat, mérni a távolságokat stb.

A tegnapi naphoz még pár gondolat: kifelé jövet Otta-ból még betértem egy REMA 1000 boltba és feltankoltam tartós kenyérből, sonkakrémből és kis kolbászkákból az előttem álló hétre. Ma ugyanis vége a Gudbrandsdalen völgynek, a nap második felében már 600 m fölé kell menni és irány a félelmetes Dovrefjell. Több mint két napja jöttem már a szép tiszta vizű Lagen mellet, de ma elhagyom ezt a vidéket. Kifelé jövet a településről a híd bejáratánál még találtam két hatalmas széket a nagyon-nagyon-nagyon fáradt zarándokok számára készíthették, kérdés fel tudnak-e rá mászni? :-) 

Selnél ismét utamba akadt egy szép templom, a sírkertben pedig a már szokásos II. világháborús emlekművel. Ez szinte mindenhol egy hatalmas pattintott kőoszlop, belevésve az áldozatok nevei. A 15 km aszfalt - a tegnapi 28 után - már nagyon nem esett jól a lábamnak. Hiába a jó öreg Hans Wagner ezeket a bakancsokat hegyi terepre tervezte. Mostmár látom, hogy kellett volna egy aszfaltfutó cipő is (meg helyenként egy falmászó is!). 

Sel után aztán meredeken felkapott az út vagy 300 m-t. És jöttek a bajok. Már rosszat sejtettem, amikor felnézve az úton két nagy gerendát láttam X alakban. Kiderült, hogy terelés van, mert a vasúton veszélyes lenne átkelnünk. Ehelyett mehettünk olyan nyaktörően meredek emelkedőkön és lejtőkön, hogy túlélőtáborba illő. Amikor végre átértem, pont utolért Anett - egy filigrán, huszonéves német lány, akinek Metti korábban megvarrta a sarkát - csak annyit tudott kinyögni, hogy ez nagyon kemény volt, nagyon elfáradt. Akkor mit szóljon egy másfélszeres nagymama, ugye?!?! Viszont volt ott azért egy hatalmas szép vízesés. 

A bajok az út végére sem akartak elfogyni. 30 km caplatás után az outdooractive jelölése szerinti út le volt zárva kapuval, lakattal privátba. Miután más út nem mutatkozott le a főút és a kemping felé, úgy 100 m múlva egy kerítés mellett az erdős, bokros, hepehupás részen elindultam toronyiránt lefelé. Kb 500 m után drótkerítés, aztán 200 m múlva már egy magasabb. Átdobáltam a boltokat, a zsákot, a hasitasit, és átmásztam mindkettőn. Aztán még szó szerint árkon bokron átkelve jutottam le a vasúti töltéshez, és onnan már nem volt messze az átjáró, ahova a lezárt út vezetett. Innen már gyerekjáték volt eljutni a szállásig. 

Itt mintha magunkat láttam volna 5-6 év múlva. 8-10 éves forma kissrác fogadott, aztán gyorsan megkereste a nagyapját, de végig ott füleskedett, míg a szállást intéztük. Másnapra előkerült a nagymama, aki kiadós reggelit rittyentett nekem fél 8-ra, és az unoka már akkor is ott sertepertélt körülötte. Nagyon szép öntöttvas kályha volt a konyhában, le is fotóztam. Aztán pontban nyolckor neki vágtam a közel egy hetes magashegyi túrának. 

Zoli 8. nap: Kavelstorf (D) - Haarlev (DK) 177 km

Kora reggel sajnáltam otthagyni azt a jó szállást, de menni kell. Mindösszesen 20 km-re volt a kompkikötő, így már 3/4 8-kor meg is volt a jegyem a 9-kor induló járatra Dániába. Fél 9-ig, a beszállás kezdetéig még enni is tudtam egy jót a büféjükben. Itt volt az első eset, hogy egyik bankkártyámat sem fogadta el a leolvasó. Még több mint egy tucatnyi bringás túrázós várta izgatottan az indulást.
A komp nagyon szuper volt. A bringások szállhattak fel először az alsó jármű szintre, mert ebből kettő is volt. Felettük volt egy utastér több kajáldával és vásárlási lehetőséggel. Ezek felett volt a nyitott fedélzet, ahol a legtöbbet tartózkodtam. Van fénykép a hajó felépítéséről és a hybrid hajtásáról ami egy szélgenerátort jelent. Ez egy 30 m magas álló kompozit henger, ami szélsebesen forog. Állítólag 4-5% -t jelent a hajtásban.

Átérve Dániában a 2 órás út után ott is a bringások szállhattak le először és a szépen felfestett jelek mentén hajtottunk be az országba.  Jó minőségű utak fogadnak bennünket rengeteg régebben készült kerékpár úttal. Nem voltak restek a Dánok az utak alatt átvinni a bringautakat, ha oldalt kellett váltani. Egyszerű, de takaros házakban élnek, szeretik a régi épületeket, inkább felújítanak. A szállásom is ilyen felújítás alatt álló. Sokat mentem mellékutakon, jól látszik a gondos gazdálkodás mindennel. A gabonák java még zöld szárú, itt később van a Péter-Pál. Nem kapkodják el a padkák, az útszegélyek nyírását, főleg ha tele van vadvirággal.

Holnap Koppenhága, majd egy jóval rövidebb kompozás után Svédország. Sajnos holnap elfogynak a lefoglalt szállások, el kell kezdenem keresni az út második felének a szállásait.

Na erre mondják, hogy ember tervez, időjárás végez!  És az emberlánya újratervez.l

Már hajnalban az eső kopogására ébredtem. Osztottam szoroztam - meg a korábbi tapasztalataimat számba vettem az erdei ösvények állapotáról - és úgy döntöttem, hogy nem kockáztatok. Egy alternatív utat választottam Ottába, így ma nem a hegyekről csodáltam a völgyben kanyargó folyót, mint az elmúlt napokban, hanem a folyóvölgyből szemléltem a körülöttem lévő 1000-es hegyeket - a folyamatosan szemerkélő esőben. 24 km megtétele után szerencsésen megérkeztem az ottai kempingbe, ahol egy nagy, háromágyas szoba várt - természetesen tiszta fából minden.

Félúton az egyetlen kis település Sjoa jó nevű - Bunker oil - benzinkútjánál egy eszméletlen fa Troll birodalomra találtam. Az instán a képek magukért beszélnek. 

Lefotózttam még egy nagy farakást is. Ilyet látni mindenhol az erdőkben és a házak udvarán. Raklapon neylon hálós zsákokban (olyan, mint amiben otthon a piacon a krumplit árulják) van a felaprított tűzifa. Míg töltik, ideiglenesen fém keretet raknak köré, hogy megtartása, aztán rakásolják és gondosan letakargatják. 

Bár az időjárás előrejelzés hetes monszunt vizionál, holnap folytatom az eredeti útvonalon, Dovreskogenig. 30 km, de +380 / - 245 m a szint, és az átlag meredekség 10% alatt lesz. Azért az eső megcifrázhatja - de hát úszunk, ha vizet érünk.

Az erdei utakról pár szó: tavaly ősszel az OKT Hollóháza - Nagymaros közötti szakaszát jártam, tele erdővel, hegy-völgyekkel. Csodálatos volt, és egy-két rövidebb szakasztól eltekintve jól járható utakat találtam. Itt viszont olyan erdei utak vannak, hogy több ezer km-es tapasztalat ide vagy oda, csak állok és vakarom a fejem, hogyan keverednek át egy-egy szakaszon. 

A telefonom számlálója szerint városnézéssel és minden egyéb céltalan bolyongással együtt ma estére életem a 400. km-t. :-) 

Zoli 7. nap: Herzberg (D) - Kavelstorf (D) 176 km

Na végre egy normál nap, csak a szél fújt állandóan szembe, de ezt már kezdem megszokni. Korán reggel, 6 óra után nem sokkal el tudtam indulni a nekem nem nagyon tetsző szállásról. Valakinek a magán otthonába beköltözni nekem nem nagyon jön össze, kerülni is fogom ha lehet az Airbnb- történő foglalást. Az elkövetkező két szállásomat Dániában és a svédeknél ezen keresztül foglaltam. Most egy a vasút melletti megszűnt állomás épületében vagyok, amit nagyon szépen átalakítottak személyzet nélküli szállássá.

Vissza a mai tekeréshez. Korán reggel 9 fokos hidegben indultam, szerencsére van nálam több aláöltözet is. Délelőtt kétszer is tudtam falusi pékségekben enni inni kávézni, holott vasárnap van. Az időjárás kegyes volt ma hozzám, nem esett és talán 20 fokra is felmelegedett. Délután egy sok tavas területen kezdtem éhes lenni és pont találtam egy kis házat aminek az udvarában hálás szendvicseket lehetett venni és enni. Árultak még hűtött italokat is, így minden adva volt egy fejedelmi lakomához. A frischbötchenek egyszerűen félbe vágott zsemléből, sajtkrémből, halszeletekből és zöldségekből álltak. Egyszerű és nagyszerű, egy család megélhet belőle. Találtam még később nagy üzletet, ahol tudtam vacsira és reggelire venni péksüteményeket. Az út első fele sík volt, a második pedig hullámos, így jött össze több mint 800 m mászás. Nem volt nagyobb város, nem lehetett eltévedni sem.

Holnap nagy nap lesz, mert át kell jutnom Dániába komppal. Tartok tőle, rizikósnak tűnik. Azt már kinyomoztam, hogy a leghíresebb európai kerékpárút, a Nap útja, az EuroVelo7 is itt megy át Skandináviába, a Nord-Cap-ig. Ez egy Máltáról induló 7400 km-es kerékpárút

 Az álmoskönyvek semmi jót nem ígérnek arra az esetre, ha az ember lánya egy kiadós reggeli után (Sygard Grytting!) próbál 2,5 km hosszan egy 300 m magas emelkedőt megmászni. Én is küzdöttem vele, de pazar kilátás volt a jutalom. Ahogy felérek egy kanyar után a következő kép tárul elem: az egyik angol srác egy nyitott bicskával éppen egy kisbárány fölé hajol. Egy pillanatra megállt bennem az ütő - eddig kedves, mosolygós fickónak tűnt?!? Aztán kiderült, hogy szerencsétlen állat valami bálamadzag félébe gabalyodott bele és éppen a kiszabadításán munkálkodik. Két fotót is készítettem itt. Egyiken az érdekes forma etetők vannak - ezek szerint nem csak legelésznek egész nap. A másikon meg a nyáj másik fele, köztünk egy fekete. (tehát norvégiában is vannak fekete bárányok!). És ha már itt tartunk, sokfelé látok legelésző teheneket, és egyrészt mindnek szép fényes a szőre, másrészt nagyon színesek, Mehemednek valók - fehérek, feketék, tarkák. 

Ma is láttam több szabad kabint, amit bárki elfoglalhat egy éjszakára - folyóvíz is van, csak kicsit hideg, ott folyik a kabin mellett a patak. :-) 

A mai második hegyről leereszkedőben egy erdei tisztáson szembe találtam magam egy fa mellett ücsörgő, életnagyságú, sárga zsiráffal. Valószínűleg őshonos norvég állat, csak nekem nem szólt róla senki. 

A mai 28,5 km-es etap végén megérkeztem Kvamba, a Kirketeigen Kempingbe. Nevének megfelelően egy templom mellett találtam rá. Saját cuki kis faházam van, csak a vizesblokk esik kicsit messze. De amúgy szuper kényelmes. 

Igyexem gyorsan sokat pihenni, mert holnap több, mint 800 m szint vár rám alig 24 km-en, és 3 olyan hegy lesz benne, ami mindegyik 10 % feletti meredekségű. 

Zoli 6. nap: Golszen (D) - Herzberg. (D) 154 km

A hosszabb alvást követően időben, még 7 óra előtt elindultam a tegnapi érkezésemkor kinézett pékséghez és kávézóhoz, aminek a nyitási ideje 6,30 volt. Persze hogy sehol nem volt senki, teljesen be volt zárva. Közben elkezdett szemerkélni az eső. Már fel voltam rá készülve plusz aláöltözettel és a csomagom vízhatlanításával. A bezárt pékség okozta csalódás hamar elmúlt mert a városka szélén nyitva tartó üzletközpontot találtam kávézóval és pékség el. Teletankoltam magamat, még 2 db csokis süti jutott a hátizsákba is amit az eső miatt felvettem. A következő faluba vezető utat teljesen lezárták felújítás miatt, de szerencsére kéznél volt egy bringaút. Sajnos a vége egy rövid szakaszon apró köves volt. Az eredménye kb 10 km múlva egy hátsó defekt lett. Az első defektemet az út során egernyésző esőben egy falusi tűzoltóság előtt szereltem meg. 

Defekt után egy életmentő benzinkút jött WC-vel. A bringások legjobb barátja a benzinkút. Ott minden van. Folytattam az utamat Berlin felé, már tervezéskor készültem rá rövidebb szakasszal. Túra bringások legnagyobb ellensége az ismeretlen nagyváros. Lelassít a sok lámpa és térképnézés miatt. A GPS pontatlan, sokat csal. Sokszor jut nagy kockaköves útra a bringás és gyakori a zúzott köves megoldás is. Lényeg, hogy nagy városokban nem halad a bringás, csal öli az idegeit.

Azért a megszokott időben elértem a szállásra a jó minőségű utakon, amit az Airbnb-n foglaltam. Egy idősebb úr magánházában térek ma nyugovóra. A mai napon fejben kellett nagyon ott lenni a nagyváros és a szeles esős idő miatt, amiből délutánra az eső elállt. 

Holnap is sík lesz pofaszéllel bélelve és közeledve Rostockhoz, a tengeri kompozáshoz.

A tegnapi fárasztó nap után nem néztem nagy reményekkel a mai nap elé - főképp, hogy ebben az országban most aludni sem lehet rendesen, mert egész éjjel (is) világos van. Végül is háztól házig ma is több lett kicsit, mint 30 km, de jól ment.

Eleinte úgy gondoltam, hogy egy kultúra mentes túranap lesz, de ez csak ez első 20-22 km-re volt igaz. Csak baktattam hegyen völgyön, és gyönyörködtem a buja, vad zöld tájban, a rengeteg, tarka erdei és mezei virágban, a vidáman repkedő és csivitelő madarakban, és ma még egy itteni konyhakertet is láttam közelről. Pipacsokkal. A vetések egyébként még mind zöldek, most virágzik még csak a bodza, a jázmin, meg a mindenféle kerti virág, amilyenek nálunk is vannak. És hát a fű itt mindenhol pázsit minőségű, amin szorgosan rohangál a kertész (husqarna). 

Reggel 10-12 fok lehetett, és szokásomhoz híven egy szál pólóban indultamel, de aztán dél körülre sem emelkedett csak pár fokot, viszont erős szél és pár csepp eső színesítette a napot, muszáj volt dzsekit húzni.

Időközben átértem Ringebu megyébe, itt már voltak más típusú jelek is az úton, meg a padok, esőbeállók más formák. A patakok sebesek és tiszták, néhol vízesésszerűen robognak alá a köveken. Aztán a vége felé, a táv legmagasabb pontján volt egy szép kilátó-pont (az itteni Rotary klub támogatásával), ahonnan tényleg lélegzetelállító volt a látvány. Nem tudom, a kis videó mit ad vissza belőle?! Innen nem messze aztán egy méretes kőfejbe botlottam - valaki fejvesztve menekülhetett...  és még két harang is volt a közelben - mindez az erdő közepén.

Ringebuhoz közeledve aztán csodát láttam. Egy 1220 körül épült hatalmas fatemplomot, elképesztő belsővel. (zarandokoknak ingyibe :-)!) El sem tudom képzelni, hogy maradhat fenn 800 évig egy fa építmény?!?! 100 éve volt az utolsó felújítása is. Szerintem a képek magukért beszélnek.

Egy kedves, idősebb hölgy ma a szállásadóm, ő fogadott és a kutyája, akivel rögtön össze is haverkodtunk. Enyém az egész emeleti rész, nagyon szép. Itt egyébként elég sok helyen látok kutyusokat, de a házakban szigorúan kennelben, az utcán pedig - ha egy kicsit is nagyobb egy tacsinál - deréköves pórázon vezetik, és ha valaki szembe jön, azonnal rövidre fogják őket. Pedig olyanok, mint a gazdik. Nyugodtak, mosolygós, köszönnek. Na jó, igazából csak nyugodtak és érdeklődők, nem ugatnak, nem acsarkodnak egymásra. :-) 

 Kíváncsian várom a holnapot! Az út leghiresebb farmjára foglaltam szállást, ahol több száz éve a sokadik generáció gazdálkodik, és fogadja a zarándokokat. Remélem kapok náluk valami eredeti norvég ételt végre, vacsorara. 

Zoli 4. nap: Teleci (CZ) - Simonovice (CZ) 188 km.

Ma korán keltek a háziak is Teleciben, mert fél 7-re kértem a reggelit. Volt minden de sajna bringázás előtt nem lehet sokat enni. Indulás után döbbentem rá, hogy még nagyobb magasságok leküzdése vár rám, mint tegnap. Ma 705 m-re kellett felmenni 450-ről. Nem esett jól, de jól bírták a lábaim. Azon a magasságon jött a megszokott hullámvasutazás, majd szép lassan leereszkedett a síkságra. Itt pedig jött a szokásos szembeszél.

Több templonot lefényképeztem mert mindegyik egyedi kívülről nincs két egyforma. Sajnos bringával nehéz megoldani a belsejük megnézését. A nagyobb városokat kerültem, a kisvárosok is nagyon szépek, mint pl Jicsiny, Rumcájsz hazája. Nagyon sok faluban a központ macskaköves, tiszta Párizs-Roubaix volt. A cseheknél már befejeződött a teljes vidék térkövesítése, jutott mindenhová rendesen. Nem úgy mint nálunk.

A síkságon is jól haladtam a szél ellenére és újra jöttek a dombok és az autópályák akár több szinten is. Volt ahol három szinten kevertek az autók, le is fényképeztem. Fel kellett jönni újra 500 m fölé, így ma is több lett 1500 m-nél a mászás felfelé. Ma megkóstoltam a nagyon finom csavaros krémfagyijukat. A neve kimondhatatlan: Smrzli, viszont jól megy a bringa tőle. Nagyon szép vidék ez is. A szállást könnyen megtaláltam, sajna vacsora itt sincs ezért büntiből fél 7-re kértem a reggelit.

Holnap jön a leghosszabbra tervezett szakasz 218 km és Németország.

Na, ez egy jó szívatós napra sikeredett a végére. :-(

Eleve 25 km és + - 900 m felett lett volna a táv, amit egy remek eltévejedéssel a végén sikerült 7 km-rel és vagy + - 250 m-rel megtoldani. Így aztán jól el is fáradtam. De nagyon felemelő élmény volt a folyóvölgy felett a gerincről nézni a tájat. Két, az úton teljesen keresztben fekvő fa alaposan feladata a leckét. Aztán a legmagasabb ponton találtam egy nagy hangyabolyt egy óriási kék hangyával, nagyon mókás volt. Két zarándok lánnyal is találkoztam. Egyikük az a német lány volt, akinek a vízhólyagját úgy 5-6 napja Metti megvarrta. Örömmel mutatta, hogy a sarka teljesen rendben van, csak most meg az achillesze fáj. De azért tolja ő is keményen.

A mai szállás miatt a holnapi 25 is 28 km lesz, de legalább csak 600 m szinttel. Remélem a lábaim reggelre kiheverik a mai traumát, mert azért az sem lesz egy serdülő etap. 

Zoli 3. nap: Lanzhot (CZ) - Teleci (CZ) 156 km

Direkt terveztem erre a napra rövidebb távot, mert át kellett mennem egy nagyvároson (Brno), ami egy rémálom a nagy forgalom, az eltévedések, a lelassulás miatt. A másik ok a cseh középhegység, egy nagy hullámvasút az egész és fel kell mászni 600 m fölé többször is. Mindezt egy17 kilós bringával, 120 kiló összsúllyal. Szenvedtem is egész nap mire az 1600 m-i emelkedőt megmásztam.

Reggel szokás szerint 7-kor indultam és az első településen, Braclavon egy csodaszép külsejű templom fogadott, amit gyorsan le is fényképeztem. A cseheknél nincs két egyforma templom, ahány falu annyiféle, párat mást is örökítettem. 

útközben volt egy hatalmas víztározó. Impozáns látványt nyújtott, ahogy átkeltem rajta a fényképek alig adják vissza. Még vitorlás kikötői is voltak, mint a Balatonon. Brno-t sikerült legyűrnöm egy két fényképpel és lassuló tempóban. 

Még sikerült 18 óra előtt a szállásra érnem. Itt még szomszéd sincs hallótávolságon belül nemhogy bolt vagy étterem. Be kell érnem egy darab maradék péksüteménnyel vacsorára és TV mentességek is mert nincs a szobámban. Amúgy pazar a szállás, patika tisztasággal és csupa antik bútorral. Nagyot néztek a háziak amikor fél 7-re kértem a reggelit, de indulni kell már 7-kor mert holnap is csupa hullámvasút lesz 30 fokos hőséggel és szembeszéllel.

 Ugyan a mai nap csak egy jó 20-as volt 300-as szinttel, mégis elég nyögvenyelősre sikeredett, nehezen haladtam. Pedig jó idő volt, sőt talán kicsit meleg is. Jó párszor megálltam, de volt is bőven ülő alkalmatosság. A mellékelt fa fotel kifejezetten kényelmes volt. Folyamatosan kerülgettük egymást Nicollal a német lánnyal, akivel még Lillehammerben találkoztam, meg egy mókás angol sráccal, aki iszonyat hátizsákja mellett egy vászonszatyort is cipelt fényképezőgéppel, objektívvel. (nem tűnt teljesen kereknek). 

Esőbeállók, zarándok pihenő voltak bőven, sőt egy helyes, becsület kasszás self service is, kötött gyapjú sapkákkal, zoknikkal és takarókkal. Változatlanul tradicionális fa házak és szép virágos porták mellett vitt az út. A cél előtt egy szép magas fa körtemplomot is találtam. A belső tartó oszlopok is fából készültek, sőt a tető is, és elképesztően szép orgonával büszkélkedhetett. Előtte egy kis fa kereszt alatt a környékbeli településekről származó kövekkel. Hasonló a lapisihoz, csak jóval kisebb. 

Fotóztam még érdekességképpen harangot egy portán egy épület tetején, mert ahogy korábban említettem, itt a templomokban nincs harang. És lekaptam még egy pajta-féleséget - amiből már szintén sokat láttam eddig -, szénagurító rámpával. 

És akkor a mai szállás, Sygard Grytting. Az út leghíresebb zarándokszállása, ezért is választottam. 700 éves!!! Azóta ugyanaz a család sokadik generációja gazdálkodik itt, és látja vendégül a zarándokokat, turistákat. Én természetesen a pilgrims herbergébe kértem szállást. Ez egy kétszintes épület, az alsó rész már zárva volt, de felül volt két szoba, illetve a padlástérben még matracok. Mi Nicollal kaptuk az egyik szobát, a szomszédban pedig 4 srác lakott. Hihetetlenül jó állapotban van az épület, de látszik, hogy többszáz éves. Régi, de masszív faágyak, kényelmes matracokkal, gyapjútakarókkal, rajtuk az út jelképével. A mosdó ellenben 21. századi, és minden nagyon tiszta. Mondjuk az ajtónyílás alig 150 cm, sikerült is mindkettőnknek jól beverni a fejét. És az egész egy hangulatos belső udvarra néz.

Másnap várnom kellett a reggelire, míg a háziasszony készülődött, közben a nappaliban beszélgettünk a házigazdával. Kérdezte, hogy nem zavart-e az előző esti koncert, amit az angol fiúkkal rögtönöztek zongorán és hegedűn. És mutatta a hangszerét, hogy a magyar Hegedűs József készítette anno. A reggeli főúri külsőségek között felszolgált büféreggeli  volt a farm termékeiből. Meleg zsemlékkel, házi szalámikkal, főtt tojással, lekvárokkal, sajtokkal. Köztük a híres holland édes sajttal. A háziak korombeliek voltak, de magyar vendégünk még eddig nem volt (ahogy a korábbi szállásokon sem). 

Zoli 5. nap: Simonovice (CZ) - Golszen (D) 217 km

Mindezt holnap írom mert Golszenben nem sikerült életre lehelni a Wi-Fi-t, pedig volt egy rakás jelszó és felhasználó név. Ma otthagytam Csehországot, a szép dombvidékét. Megint fél 7-re kértem a reggelit a panzió tulaj legnagyobb bánatára. Korán indultam mert ez volt a leghosszabb szakasz és az első felében sok volt az emelkedő. Össze is jött 1500 m-i mászás. El ne felejtsem a már hozzám ragaszkodó szembeszelet, mely napról napra erősebb. A leereszkedés közben beléptem Németországba egy kis Lengyelország érintéssel. A német dombok között nagyon hangulatos falvak jöttek egymás után és pont az 50. km-nél volt egy pékség nagyon finom sütikkel, de sajnos kávéjuk és hűtött italjaik nem voltak. Igyekeztem tempósan haladni a hosszú táv miatt, de a szembeszél ezt nem nagyon akarta. Az útba eső német falvakban se bolt se semmi. Elég sokat szomjaztam és éheztem ezen a napon, de azért végül mindig jött valami pl egy falusi ház udvarán kialakított eszem iszom ahol főztek virslit is, vagy egy benzinkút ahol legalább üres zsemle volt. Jó későn kimerülve értem el a szállást ahová kóddal lehetett bejutni. A tulajjal sem találkoztam, valószínűleg roma lehet a lakás berendezését látván. Rendes vacsora nélkül feküdtem le és most aludtam a legtöbbet egyfolytában kb 5 órát.

Holnap rövidebb szakasz jön mert át kell menni Berlinen, és az nagyon hosszú kínlódás lesz.

Ma csak egy átlagos túranap volt. Kiballagtam Lillehammertől és ezzel magam mögött is hagytam Norvégia legnagyobb tavát, a Mjosa-t, aztán csak le-föl kóricáltam. Elszórtan voltak házak, de semmi extra. Ma már két zarándokot is láttam az egyik pihenőnél. Két gém legelészett egy réten. Volt sok sebes patak, meg egy zarándok kabin - csak úgy. Közben átértem Oyer megyébe. A hasonló nevű megyeszékhely egy külvárosi részén van a szállások. Itt rendezték anno a téli olimpia lesikló számait. Az ablakomból pont a hegyre és a felvonókra látok. Még ment a kabinos délután, mikor jöttem. Vitte fel a bringásokat, akik aztán zúgtak lefelé nagy sebességgel a hepehupás meredek lejtőkön.

Pár képpel dokumentáltam a fentieket az instán. Lefotóztam egy kerítést is, ami elég érdekes, sok ilyet láttam már erre felé így vidéken. Szinte minden épület és építmény fa. Pl. a bekötő utaknál 5-6 postaládának a tartója is szép tetejes tábla, illetve a kukáknak is külön kis házuk van. Sok portán van gyerekeknek babaház. Ezekről is teszek majd fel képeket, mert érdekes, más mint amihez otthon szoktunk. 

Zoli 2. nap: Celldömölk - Lanzhot (CZ) 207 km.

A mai nap is korán kezdődött, már fél 7-kor reggelizhettem. 7-kor már úton voltam, tudtam a mai nap is hosszú lesz. Köszönhetően az állandó erős szembeszélnek és a 200 km feletti távnak. Tegnap 5 megyén át értem el a szállásomat, ma pedig 4 országon (H-A-SK-CZ) át. Mindegyikük hozta a formáját: otthon a sok recegős úttal és a fejlődő bringás úthálózat tál.A Sógoréknál továbbra is a kiváló bringás úthálózat a mérvadó. A szlovákoknál az van mint nálunk bringás utak nélkül. Viszont a Duna feletti autópálya hídon lévő bringaút lenyűgöző, A képen is látható felül autópálya alul a Duna.

A cseheknél még csak 6 km- t tekertem, holnap többet fogok tudni. Az állandó szembeszél több száz km-én át felemészti az ember erejét és az átlagsebesség nagyon alacsony. Ma szinte sík volt a terep végig kevés látnivalóval, de azért a sör és a pizza jól esett a szállás éttermében. Közben szorgalmasan ragad rám a cseh nyelv, gyakran keverem a horváttal. Szláv ez is az is.

Túrázó szebb tájat, jobb időt nem is kívánhat, mint a mai volt. Johannesgardenből egy pihenővel 4 óra volt az út Lillehammerig. Közben elhaladtam a szent Olaf kő/forrás mellett. Alig túl a táv felén már megláttam a város nevezetességét, a síugró sáncot. Egy öreg fatemplom mellet megint eszembe jutott, hogy ezekben nincs harang. Volt még a külvárosban egy érdekes üveges tűzfalú katolikus templom. És végre lefényképeztem egy focipályát sok-sok kapuval. (Oslótól már sok ilyet láttunk.)

Aztán a belvárosban mindjárt egy 1882-ben épült, neogótikus, pirostéglás templomhoz vitt az út. Gyönyörű, letisztult belső térrel, csodaszép orgonával. Még a szállás elfoglalása előtt egy szép parkba is betévedtem. Mindezekről és a délutáni városnéző sétáról rengeteg képet töltöttem fel az instára.

Először csak kószáltam a belvárosban fotózgattam az érdekesebb fa épületeket - egész utcákat, a hétfő délutáni forgatagot. Aztán felkapaszkodtam a '94-es téli -, illetve a 2016 diákolimpia helyszínére, az olimpiai múzeumhoz. Amit a kanyar után először megláttam, az egy magyar rendszámú busz volt. Alig hittem a szememnek. Nyuggerek kirándulnak itt Norvégiában, egészen a Nordkappig. Érdekes az olimpiai falu is, tele régi szép festett faházakkal.

Készítettem egy rövid videót a kollégáknak az itteni IMCS-ről, a szakmai érdeklődésüket kielégítésére. :-) 

Zoli 1. nap: Pécs - Celldömölk Ság-hegy 215 km

Korán reggel akartam indulni, de a “norvég”, 12 fokos reggelben ez nehezen ment. Gyorsan kicseréltem a rövid pizsamát hosszúra, magamra kaptam még egy ujjatlan aláöltözet felsőt. Így már sikerült negyed 8-kor el is indulnom. Ekkorra már felerősödött a szembeszél, ami a teljes utamon végigkísért.

Az útvonal nagy része ismert volt már régről: Szigetvár-Böhönye-Sármellék- Hévíz, a további utakon most jártam először kivéve a legvégét, a Ság-hegyet. Itt már jártam BRM- túrán. Ekkor már eszembe jutott, hogy egy 19%-os emelkedő visz fel a Ság-hegyen lévő panzióhoz. Ennek a megmászására a 17 kilós bringámmal csak gyalog volt esélyem. A nagy szembeszél ellenére még 18 óra előtt ideértem a panzióhoz. Már túl vagyok a vacsorán is, szerencsére van itt étterem is, na meg csapolt sör is.

Ma nekem is jutott vizes látvány a Zala-folyó és a Kis-Balaton képében. Na nem egy norvég- látvány, de a mienk.

Pihenés, majd holnap folyt. köv.